BESZÁMOLÓ
Építsük Háromszéket! - Fiatal Tanácsosok Találkozója
„Fiatalok a fejlesztésért” címmel szervezte meg a Háromszéki Ifjúsági Tanács a második Fiatal Tanácsosok Találkozóját (FITT) Árkoson, a hétvégén.
A két napos
programon harminc tanácsos vett részt, sor került Antal Árpád megyeszékhelyi
polgármester és Tischler Ferenc, az Ifjúsági hatóság aligazgatójának
előadására, ahol az ifjúság közéleti szerepvállalásáról esett szó. Mădălin
Guruianu szentgyörgyi és Szabó József nagyváradi tanácsosok arról beszéltek,
hogyan lehet kisebbségben eredményeket elérni, majd bemutatták saját
tervezeteiket, amelyeket bárki más gyümölcsöztethet majd saját közösségében.
A Szentgyörgyi
Ifjúsági Klub „Építsük Háromszéket” címmel képzést tartott a tanácsosoknak.
Este bemutatkozott az RMDSZ elnökjelöltje, Kelemen Hunor, aki bemutatta
programját, majd egy kötetlen beszélgetésre hívta meg a résztvevőket. Vasárnap
Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke tartotta meg
előadását az önkormányzati kommunikációról.
Grüman Róbert, a HÁRIT elnöke elmondta, az ilyen találkozások megszervezése rendkívül fontos a helyi ifjúsági élet előmozdítására. „A fiatal tanácsosok ebben sokat segíthetnek, hiszen olyan eszközökkel rendelkeznek, melyekkel ifjúság-barát önkormányzatokat lehet kialakítani Háromszéken”.
Forrás:
HÁRIT sajtóiroda

